Jinnee napjai

jópár nap eltelt. kezdek kiábrándulni. barátnőm volt jósnőnél, folyton hív, hogy menjek vele, de nem merek. félek attól, hogy nem azt mondja amit hallani szeretnék. félek, hogy közli sosem lesz olyan életem amilyet szeretnék, és sosem fogok olyan művész lenni amilyen lenni szeretnék, félek, hogy azt mondja a párommal szétmegyünk, és félek, hogy anyámról sem mond jó dolgokat. egész egyszerűen nem akarom elveszíteni a reményt, és a jövőbe vetett hitemet.

anyámat nem sikerült kihúzni a depresszióból, ezért párom egy utolsó ötlettől vezérelve kitalálta, hogy költözzünk össze mindannyian. teremtsünk közös otthont. anyának ez a legnagyobb baja, hogy nincs hová haza mennie. ezzel megoldódna. bár kissé félek ettől. rég nem éltem anya kicsi lányaként, és nem tudom mennyire működne. arról nem is beszélve, ha nem jönne össze a dolog, és folytatná a leépülést, én nem tudom tovább vinni ezt a szerepcserét, én vagyok lassan már az ő anyja és nem fordítva. reméljük működni fog. megteszünk érte mindent.

a melóm még mindig ugyan az. kiderült, hogy csak egy hét szabadságot kaptam. új rendszer is van. általában két nap hívnak be. ez nem sok, negyven rugó, de mellette van időm alkotni. most kell kihasználni ezt az időd mert a párom már közölte, hogy jó volna januárban munkába állnom. szerencsére neki tetszik a helye a filmstúdióban. jó a társaság, jó a munka, úgyhogy elégedettek vagyunk ezzel. részemről is nagy megkönnyebbülés, hogy áll a lábán. még van egy nehéz hónapunk, de decemberben már könnyebb lessz.

muszáj, hogy végre magammal törődjek. különben nem lesz belőlem semmi sem. fölrakom az új munkáim képeit majd ide. egyenlőre karácsonyi ajándék az összes, de kezdetnek nem rossz. egy srác a melóban ajánlkozott, hogy lenne a menedzserem. megboltolom vele. lehet nem is lenne olyan rossz.

Szóval eltelt pár nap. Bejött a netes meló. Tetszik. Kilenctől fél hatig. Nyolc órát fizetnek, napi 5200. Nem rossz. Még állandó munkán sem kerestem ennyit. Fárasztó. Elég nagy odafigyelést igényel, viszont kettőig repül az idő. Utána már elfárad az ember.

Anyámnak találtam egy aa csoportot. Nem hajlandó eljárni. Azt mondta intézzek netes csoportot. Na ja. Mintha az olyan egyszerű lenne. Mindegy.

Most volt a szüret. Hügyére melóztuk magunkat. Fáradt vagyok nagyon tőle. De majd alszom egy nagyot.

Egyébként minden rendben.

nos ma voltam egy tesztelésen, ami egy lehetséges jól fizető álláshoz kellett. nem tudom mi lett az eredmény, ma este, vagy holnap reggel megtudom. meg is írom majd. nos a munka lényege, részvétel a gerillamarketingben. eléggé vicces. én lennék a kiindulópont persze még vagy 20 másik kolléga mellett. elindítom, majd tovább terjed exponenciálisan. olcsó és nagyon hatékony megoldás. összeállt ezzel a kis elemmel a mozaik egy érdekes problémában amit már rágok vagy 10 éve. nos várom a visszajelzést. a tesztfeladat a következő volt. lecsüccs egy gép elé, online persze, és egy óra leforgása alatt elérni, hogy minél többen kattintsanak egy bizonyos weboldalra amit kaptam feladatként. mivel nem vagyok sehol fórumtag így meg voltam lőve. de gondoltam ha már itt vagyok nem ráznak le olyan könnyen. elővettem az iwiwet, és az ottani fórumokon kezdtem el írni. nem gáz, csak letiltottak innen onnan mikor kiderült, hogy az egész csak a kattintásért ment:D az egyik régi csoporttársam még levelet is írt… el is szégyeltem magam, de jobb híjján ez van.

amúgy minden rendben. a munka tetszene. hetente négyszer vagy háromszor mennék be. majd meglátom. de nem iszom előre a medve bőrére. majd elválik, hogy mi lesz. úgy számolom olyan negyven kattintást szedtem össze. nem tudom ez milyen arány. nevetnék ha pl 500 lene a limit:D akkor csúfosan leégtem.

na most megyek beoltatom a kutyámat. már két hete kések vele. le is tol majd a doki biztosan.

ma végre sikerült családom mindkét női tagját bevonszolni a maga kis pesti vackába. anya hihetetlen hisztit rendezett délelőtt. tök részegre itta magát és nem haladt sehová a pakolással. de hagyjuk.

ami legjobban bánt az én magam vagyok. valahol az elmúlt év folyamán megőrültem. nem vagyok normális. kikészítem a párom is. valahogy a bizonytalan élethelyzetem takarításban nyilvánul meg, és ezzel már kiborítom szegényt. azt mondja minen második alkalommal csak a takarításról tudok beszélni. gyűlölöm magam. azt hiszem egy igazi vesztes vagyok aki nem képes megbirkózni a mindennapokkal, és hülye rögeszmék mögé bújik.

most alszik. békésen hortyog. nekem meg majd megszakad a szivem. félek, hogy az ingerültségem elmarja mellőlem. meg kell oldanom az életem úgy, hogy csak a jó dolgok csapódjanak le benne. a hisztis önmagamat ne lássa. jaj nekem… nem is tudom hogyan fogjak hozzá.

amúgy alakulnak a dolgok. anya jól van a nénivel akinél szobát kapott, hugom pedig egy exkluzív suliba költözött be ma. meseszép. mi pedig hazajöttünk. kupi volt és kiborultam. nem bírom a kupit…. megint elkezdtem csipkedni szegényt, hogy rakjunk rendet… nem is bbújik hozzám…. mióta megvan tücsök nem bújik, és nem hagy bújni. neki is vannak gondjai. eléggé nehéz helyzetben van. próbál talpon lenni, alapot teremteni az életünkhöz. erre én mit csinálok? szívom a vérét a kupi miatt. hát milyen ember vagyok én??? egy önző dög akinek csak a saját kellemes körülményei a fontosak. nem is tudok kedves nyugodt és szeretetreméltó lenni ha kupi van. egy elbaszott nő vagyok. utállom magam.

többet nem fogok takarítani. vagy csak sunnyogva. és soha nem fogok többet megágyazni ha látja…. nem akarom a saját hülyeségem és defektem miatt elveszíteni.

nos eljött a napja, hogy a kicsi tesóm megünnepli a 21. születésnapját. itt van a barátnője is. rengeteg a tennivalóm. főleg mert az ajándék még csak félig van készen. ismét ott tartok, hogy valamit valamiért. nem tudok ott lenné z év buliján a párom bátyjánál, mert itt vagyok. át kell ezt szervezni a továbbiakban. ő is eljött az én szülinapomra, nem szeretnék bunkó lenni. ezért a párom pici időre elmey és prezentálja kicsi családunkat az ünnepségen, majdan közli, hogy pár nap múlva ha visszaértem bicskére bemegyek én is meghúzni a fülét. én úgy sajnálom…. de tényleg. nagyon sajnálom…

felhívtam a meló szövetséget, és lebeszéltem velük egy hétfői találkozót. tájékoztató lesz egy harmadik kerületi munkáról. 650es órabér azért nem semmi. elvileg fórumozni kell. de mindez kiderül hétfőn. ha tetszik azonnal lelépek a kincstárból. az ottani 440es lóvé még jó indulattal is csak 65re jön ki havonta. és mivel hajlamos vagyok a lógásra mivel utállom a társaságot és nem szeretek bejárni, ezért értelemszerűen kevesebb.  tartozásom van a bankszámlámon ideje visszafizetni, és ezzelmax karácsonyig meg is leszek. bár szeretném két fizuból rendezni. de majd kiderül.

elhatároztuk, hogy januárba kimegyünk angliába. addig már nincs sok idő hátra. mg kell sürgősen alapoznom mindent hozzá ugyanis ha kint leszek az alkotói munka nem állhat le. mindent előre be kell szereznem meg kell terveznem, hogy ott is csinálhassak szép dolgokat. ha hazajövünk akkor pedig ha mázlim van egy kiállítással indíthatom az évet. egy évre mennénk ki. pusztán anyagi megfontolásból. szeretnénk legalább három millát félrerakni, és beleinvesztálni egy otthonba. addigra remélem sikerüól úgy összekapnom magam hogy már megállhatok a saját lábamon. beindítom a munkát, és beszerzek majd egy kemencét is.  elintézem a megfelelő áramfelvételét a kérónak, és mehet a menet. sajnálom. nem tudom másként elképzelni az életem mint alkotótevékenységgel telve. ez van. ilyen vagyok. én már elfogadtam. közben vihetem persze majd a rám hagyott ilyen olyan boltokat, de az alap ez lesz. kell a kreatív munka különben végem van.

na megyek takarítok. még  egy két dolog hátra van a mai napból. kezdem a nappalival. az lesz ma a karaoke centrum.:D

Rendben. Írok rendesen. Összeszedegedtem magam mostmár. Három kávé, két frontin. Én csak gyorsító bogyónak hívom. aktivizálja az embert. olyaan mint egy belső késztetésű önnön seggberúgás. Szeretem.

Nos ami még nem lett leírva. Hazajöttünk a nyaralásból, holt fáradtan - már ami engem illet- és összefutottunk egy ismerős csajszival akinek az unokaesója a Korda filmstúdióban dolgozik. Említette neki, hogy beadhatná az önéletrajzát, mert asszisztenst keresnek. Ö nem akarta, mert jó állása van egy vagány ügyvédnő mellett. Szólt nekem, hogy adjam be én. Ha már úgyis munkát keresek - bár nem viszem túlzásba. Megírtam, oda is adtam, még aznap vitte az unokatesójának. Vártunk. Pár nap múlva derült ki, hogy az unokatesója takarítónőként dolgozik. Nos tudom. Hacsak nincs kiemelkedően jó kapcsolatba a főnökséggel esélyem sincs rá, hogy fölvegyenek. Pedig nem túlzom ha azt mondom, hogy betegre keresik ott magukat az emberek. Bár zárt kör. Az utcáról nem lehet bekerülni. Zsidóknak nem kell nevenincs diplomás. Vesznek rabszolgát belső körből.

Szóval most ráfeküdtem a témára. Úgy ímmel ámmal. Ez van élni kell. Enni kell. Ki kell fizetni a számlákat, stb.

Pénteken hazajöttem. Gondoltam mivel annyi munka áll előttem inkább lefekszem aludni. alszom másnap délig, majd hozzálátok a teendőkhöz. Igen ám, csakhogy anya hajnalban ébresztett, hogy menjek le a boltba. Nem bírtam utánna visszaaludni, csak nagy nehezen. Mire megszunnyadtam hívott a párom, hogy azonnal menjek vissza, mert megyünk egy esküvőre, amiről a héten megbeszélték, hogy kihagyjuk. Nem vettem ruhát, itthon pedig nincs alkalomhoz illő cuccom. Nem járok templomba, úgyhogy még vasárnapi kosztümöm sincs. Úgyhogy nem mentem. Kiderült, hogy mivel nem jelzett vissza, ezért nem készültek rá, nem volt elég asztal, nem volt névreszóló ültetőkártya. Pár nappal korábban pedig lelkesen ecsetelte, hogy neki senki ne mondja meg, hogy kinek mikor jelezzen vissza, ha megy ot lesz, ha nem hát nem. Most megjárta. Lemaradt az eszem-iszomról. De megspórolta a menyasszonytáncot, aholis - nem fogod elhinni- borítékban dobják a pénzt a szitába, és a borítékra rá kell írni a nevet is, hogy tudják kitől mennyi folyt be. ugyan így működik a nászajándék. nem kérnek csak pénzt. szintén borítékban, névvel ellátva. Ezt a pofátlanságot. Sváb szokás ide vagy oda. Kell, hogy vastag legyen a bőr az ifjú pár képén ha megcsinálják ezt. Most nincs igazam??? Örüljenek, hogy kapnak valamit, sőt! Örüljenek, hgoy a család megtiszteli azzal őket, hogy megveszik a menyasszonyt egy táncra. Nem még elvárják a pénzt, és persze sokat, ja és tudni is kell, hogy ki mennyit ad, mert ha a név is rajta van nem lehetsz olyan csóró, hogy 30-40 ezernél kevesebb legyen benne. Érdekelne vajon a vőlegény aprópénzzel, vagy aranyrúddal váltotta ki a menyasszonyt a végén. Ki tudja, talán itt nem az a lényeg, hogy nagyot csilingeljen a szita alján.

Szóval a nagy free életfilozófiának is megvannak a maga hátrányai, mondjuk pl az, hogy az embereknek csupán pár százaléka követi, és így csupán pár százalékuk érti a dolgot, és értékeli. A maradék pusztán nemtörődömnek nézi az embert. Már kezd kiakasztani, hogy túlzottan földhözragadt és keserű vagyok. Párom azon izgul, hogy a frontin megváltoztatja a személyiségem. Pedig ccsupán néha élek vele. két három hetente egyszer, ha már végképp nem esik jól megmozdulni. Tartok tőle itt más van a háttérben. Egy hét van hátra a nyárból, és a nagyszabású terveimből semmi sem lett.  Utállom ezt. Nem így kellett volna alakulnia. Az a rohadt mútét is elvett több mint egy hónapot az életemből. Aztán anya kirúgása, hogy összedőllt körülöttünk minden. Amikor fölvették dolgozni nem csak megkönnyebbültem, hanem hatalmas gyomorgörcsöm lett. Félek de nagyon. Még csak most jön a java.

Jaj nem is meséltem kedvenc mostohatestvéreimről. Nevelőapám temetésén kedves volt mindenki, bár érezhető volt, hogy anya és a tesóm velem együtt csupán megtűrt személyek vagyunk ott, mivel a tort is az ex feleség szervezte és körülötte fogott minden. Mindegy. Később el is jöttek sorban anyához megbeszélni hogyan tovább. Anya szólt nekik, hogy az apjuk után ők örökölnek nem anya. Hagyatéki tárgyalás lesz, ahová vagy eljönnek, vagy ha nem akarnak hazautazni Nápolyból és Albániából, akkor az itthon lévő kistesót hatalmazzák fel, hogy képviselhesse őket. Anya megmondta nekik, hogy ez nem játék, hatalmas az adósság, minél előbb lépni kell, mert az ételrevalót költjük a törlesztésre, amit már sem anya, sem én nem bírunk fedezni. Erre mi a válasz, persze jönnek majd júliusban megbeszélik, megírják, sőt meg i látogatnak. kérték addig készítsük össze az apjuk cuccait, mert ami emlék azt elvinnék. Hát jó. anya pakolt is, talált is, dobozolt is. Jött a nyár, jött a hétvége amikorra vártuk őket. De semmi. Nem jöttek. Anya tegnap volt a sírnál. Friss virágok voltak rajta. Az egyik rokon árulta el, hogy az anyjuk férjhezment ujra, és hazajött minthárom gyerek. Itthon voltak, de anyának nem szóltak. Pedig a fiúval anya próbálja tartani a kapcsolatot. Leszarják a ház ügyeit is. Szerintem még mindig azt hiszik, hogy örökölnek valamit. De nem csak adósság van. A terhet meg én viszem. És még azzal sem takarózhatnak hogy az apjuk nekem is diplomát adott a kezembe, mert az esküvőjük után dolgoznom kellett, és járatni a diákhitelt, hogy megéljek. hó végén volt, hogy hívtam anyát küldjön pár ezret mert nem tudok hazamenni, vagy még egy napra kéne kaját vennem.  A jelzálog pedig az én örökségemen van mint említettem lejjebb. De rokonoktól tudom, hogy ezt nem hiszik el. Hát majd a tárgyaláson megtudják. A második házassági évfordulójuk előtt pár hónappal már anya tartott el mindenkit. Azóta is így ment. Anya fizetett mindent amit tudott. Amit nem, azt pedig nem. Szép kis közüzemi hátralék lett mindenen. De ezt nem kell elhinniük. Majd hisznek a saját szemüknek. A srác is azt írta, hogy majd meglátjuk. Hát lessz nagy pofáraesés.

Most albérletet keresünk anyának pesten. nem egyszerű olcsót és jót találni. Kedden megyünk egy ingatlanoshoz. Úgyy hirdeti magát mint akinél a legolcsóbban lehet szobához jutni. Ahogy néztem van is benne valami. Remélem valóban így van.

Mindeközben paffon vagyok. Nem csinálok semmit sem. Átaludtam a hétvégét is. Péntek estétől vasárnap majdnem délig. Anya ébresztett. lehet még most is aludnék ha nem keltett volna föl.

Elfáradtam. Apa meg letolt, hogy biztosan azért, mert a pasimnál lakom, és takarítok meg minden. Pedig nem. Igazán nem viszem túlzásba a dolgot. De tényleg aluszékony vagyok. Mindegy, hogy vonat bkv, vgy busz, esetleg munkahely, én tuti elalszom. Fáradt vagyok.

A kutyám is kiakaszt. Még mindig nem szobatiszta. Komolyan mondom, hogy ha egy rohadék macska lenne már tudná, hogy hová kell járni, de ez nem. Ez a kutya meggeszi az életem az ide oda suttyomban szarással meg pisálással.  Néha már azon agyalok, hogy tudnám úgy móresre tanítani, hogy megértse mi a pálya. Ostoba lények a kutyák. Van amiben nagyon profik, de ebben egy marék szárított lepke többet tud náluk. ahhhhhhhhh.

Na mi van még. Mit sírjak el… Lássuk csak. Ja igen. A kedves hugicám nap nap után mereszti a seggét itthon, semmit nem csinál. Arra nem volt képes, hogy a kismedencét leengedje, hogy kipucolhassam. Apa szedte ki belőle a legtöbb vizet amikor itt volt. A többit meg persze én. Ugyan ki más. Külön harc ha azt akarom, hogy csináljon meg valamit. Mérhetetlenül el van kapatva. Csak azt hajlandó megtenni, ami neki tetszik. Nem tudom mi lesz így vele a suliban. Bár jelllemző, hogy mindig a kisebbik van elkényeztetve.

Na jó ennyi. Mai panaszáradatnak vége. Remélem pár nap múlva már arról áradozom de szép is az élet.

Hurrá.

Vasárnap van. Anya talált munkát. Megkönnyebbültem tőle.

Velem nincs semmi. átaludtam a tegnapot. Ma is fáradt vagyok. Két kávé és egy frontin próbál életben tartani. Nem akarok takarítani, nem akarok alkotni, nem akarok semmit sem csinálni. Nyávogok csak. Azt hiszem baj van velem.

Pár napja érkeztünk haza. Jó volt. Úgy tűnik elértük a célt. Szép helyen laktunk, és még szebb helyeken jártuk. Hótra kimerültem közben. Görcsösen törekedtem arra, hogy mindenki jól érezze magát. Közben persze megint magamat szorítottam háttérbe. Meg is látszik. Eléggé ki vagyok. Ezért a mostani hétvégét kivettem magamnak. Itt vagyok a páromnál, és próbálom utolérni magam a dolgaimmal. Persze mérhetetlen lelkifurdalással, mert anya otthon van és kiborult, és kupi van, és a tököm tele.

Eljutottam oda, hogy utállom az életem. Leszarom a pénzt, ha kevés is van jól elvagyok, csak anya lenne már jobban. Tegnap reggel elkisértem egy állásinterjúra. Úgy festett előtte mint akit megvertek. Remegett mint a nyárfalevél, kétszer annyi ránca volt mint szokott, a haja sem állt sehogy. Nem tudom mi lesz így. Ilyen meglyelenéssel nem hinném, hogy alkalmazná bárki is. De persze ezt nem mondom neki, nehogy kiakadjon még jobban.

Páromat is megviseli a helyzet, tegnap kifakadt, hogy úgy érzi stagnál az életünk. Pedig haladunk, csak lassan.

Nem érzem jól magam. Ebben a pillanatban sem. Gyötrődöm. Kész vagyok attól ami körülöttem van. Mármint szó szerint körülöttem. A padlón, a polcokon, a fürdőben, a nappaliban. Még a kutyám is szaporítja a koszt. Nem érzek magamban erőt hogy úrrálegyek rajta. Egyátalán semmihez nem érzek magamban erőt.  Írnom kéne az önéletrajzomat, mert kilátásban van egy sok százezres munka, de nem tudom rászánni magam. Nem motivál jelen pillanatban semmi sem. Elért engem is a depi.

Kellene írnom egy listát magamnak, hogy mik azok a dolgok amelyeket meg kell tennem. A lista mindig segít. Anyám szerint apától örökölt autisztikus hajlamom van. Megnyugtatnak a szabályok, a rend. Attól vagyok kiegyensúlyozott, ha a környezetem is az. És jelen pillanatban még az ágyat sem tudtam úgy beágyazni, hogy az kellemes közeg legyen. Bár az káoszban ez legalább némiképp rendezett.

Mára ennyi. Megyek pakolni.

Haza jöttünk a párommal, és a szülinapomra kapott törpe tacsival anyához. Már vártam az alkalmat, hogy a párom is velem jöjjön. Anya mindig jobban van ha ő is velünk van. Kész mókamester. Kivirul mellette az ember.

Nem értünk haza olyan korán mint terveztük, és nem tudtam itthon lenni amikor megérkezett az autószerelő. Elvitte nevelőapám autóját. Leműszakiztatja, kijavíítgatja itt ott. Mivel nem tudunk a családban vezetni, ezért eladjuk. Ráfordítjuk a hiteltörlesztésre az árát. Remélem kapunk érte annyit, hogy három hónapig ne legyen gond.

Anya teljesen kiakadt. Még sírt is. Azt mondta megint kicsit elvesztette a férjét, hiszen az a kocsi az övé volt, Ő is benne van. Hiába mondtuk, hogy csak megnézik minden rendben van e, és visszahozzák. Vígasztalhatatlan volt. Jól be is rúgott. Már a szemét is alig tudta nyitvatartani. Odaadtam a kezébe a kicsi tacsit, de elég durván szeretgette.

Holnap indulunk sátorozni. Remélem ezalatt a pár nap alatt kicsit összeszedi magát. Inni legalábbis nem fog annyit mintha itthon ülne. Sétálunk, kirándulunk, gombázunk, csavargunk. Jó lesz. Kizökkenti a napi rutinmentes depiből.

ÁÁÁÁÁÁ… Elegem van. Nem bírom. Sírnék, de nem lehet. Kell már, hogy ujra ember legyen, mert belerokkanok. Nem tudom már Őt is tovább tartani. Túl súlyos nekem.

Istenem de jó lenne, ha ujra tudna élni. De jó lenne, ha ujra tudnék én is élni. Már mindennek a rovására megy. Már lassan mindent beáldozok. Túl sokat is, de nem tudom azt mondani, hogy nincs tovább, ennyi volt. sigerből jön a segíthetnék. És föl is adná ha nem vinném a hátamon. Ez pedig olyasmi amit nem engedhetek meg magunknak.

Na megyek. még mosok, összeírom a listát, és pihenek. Holnap nekem kell összeszedni az Ő cuccait is, mert semmit nem pakolt össze. Nem ment neki. Ugye mire hazajövünk jobb lesz? Már félek ez is csak egy nehéz menet eredmény nélkül. Túl sok ilyen menet volt és túl sok kudarc. Ránk férne egy két jó dolog.

Jinnee

Üdv Jinne vagyok.

Gondoltam ha már mindenki öntheti a szemetet a netre, föl sem tűnik, hogy még egy ember nyavajog. Ki kell írnom magamból. Már nem akarom a páromat terhelni ezzel. Másra pedig nem számíthatok. Ez a blog pedig teljesen rejtve van. nem tudja senki ki vagyok, és nem is találhatják meg a fiókomba eldugva a naplóm. Arról nem beszélve, hogy gyűlölöm a régi naplóimat. kiakadok, ha a kezembe kerül valamelyik. Ez jó megoldás. Alternatíva a lelkem megnyugtatására.

27 vagyok. Egy hete töltöttem be. Ennél rosszabbul csak a 25 érintett. Ezen oknál fogva voltam kétszer 26. gondoltam inkább fölfelé csalok mint lefelé. Elvégre az idő sem áll meg. Negyed évszázad. Nyomasztó volt kicsit. Most pedig 27. Lassan 30. Már szülnöm kéne. Egzisztenciámnak kéne lennie. De nincs. Párom van, de másom nincs.

Képzőművésznek tanultam, pedagógusi végzettségem is van, valamint számos tanfolyam és autodidakta módon meganult kicsi ez és kicsi az. Minden vágym, hogy csupán a művészetből éljek meg. Dolgozzam otthon, neveljem a gyerekeket. Párom is ezt szeretné. Rám nézve ez valahogy kézenfekvő. Havonta egy egy nagyobb művésztalálkozó, fél évente kiállítás hol itthon, hol külföldön. Tárgyalások galériákkal, magánemberekkel. Diákok tanítása, új szemlélet átadása, kinyitni nekik pár kaput, hogy jobban boldoguljanak.

Igen ez kéne, hogy legyek. De még nem vagyok. Számos okból, de leginkább azért, mert mindenki mást magam elé helyezek. Ha baj van a családban én ott vagyok. Állok mint Atlas és tartom helyettük az életet. Ezalatt a saját dolgaimmal nem haladok. az életem stagnál.

Egy éve van diplomám. Mindig is dolgoztam diákként, de “rendes” állásom nem volt csak karácsonykor kaptam egy lehetőséget, hogy én mint művészember álljak be titkárnőek. Gondolhatod. Utáltam. De ki hagyja ott az első munkáját. Én nem az tuti. Megvágtam amíg kirúgtak Nem bírták nézni az únott képem tovább. Nem szeretek lazsálni. Ha nincs munka keresek. Ha már nem találok semmit, látványosan szenvedek. Ez vagyok én. Nem tudok, és nem is akarok változtatni ezen. Nekem nem megy a látszatmunka. Koleganőm mondta, hogy pakoljam szét a papírokat az asztalomon, mintha nagy munkában lennék. Nem baj az ha közben konyhabútort nézegetek a neten, csak a főnök lássa, hogy nagy munkában vagyok. Jaj és mindemellett még túlórázzam. Még két óra tömény unalom a látszat kedvéért. Hát nem. Ezt Ők is így gondolták. Nem kellettem nekik.

Fél év után kitették a szűröm. Azaz kitették volna, ha nem megyek el táppénzre. Úgyis volt egy jóindulatú daganatom, gondoltam ideje kiműteni terveztem már két éve biztos. Minden ment is a maga útján. Kórház, gyógyulás stb. Közben ujra diákmunkát vállaltam. Nem adózunk utánna, nyoma nincs, olyan féllegális diákmunkaközvetítőn keresztül. Tudták Ők is én is, de nem szólt senki. Ha kellő módon lepapírozza az ember nincs belőle gond. Kb az 50% így dolgozik náluk. Ukrán, szlovák, román, mindenki aki nem akar hazamenni, de nem maradhatna egyébként, és ha már marad hát meg is akar élni.

Igen ám, csakhogy megláttak. Valaki a cégtől nem is tudom. Még aznap hívtak, hogy azonnal följelentenek, ha másnapra nem intézem el, hogy vége legyen a táppénznek. Mondanom sem kell visszavágtam. Hat hónapig írtam helyettük a hamis számlákat szállítóleveleket, stb. átment a könyvvizsgálón is. Jól dolgoztam, ez engem dicsért. Hát megemlítettem nekik, hogy ne bántsanak, mert visszabántok. Engem megbüntetnek pár ezerre, őket meg leültetik, és a boltot is bezárhatják. Szemét vagyok? Igen. De nem érdekel. Én csak élni akarok. Sajnálják tőlem azt a 40ezret hát tehetnek egy szivességet. Mindegy hagytam. Visszamondtam a táppénzt, és aláírtam a közös megegyezést. Persze a fél havi fizumat amit igértek nem kaptam meg. Hát ja. Erről ennyit. De már nem akartam, hogy bántsanak. 600 millás évi bevételescégnek tényleg komoly megterhelés lett volna ha kifizetnek. Vagy ez elvi kérdés? Kár hogy elveik önmagukkal szemben nincsennek.

Mindeközben nem kerestem annyit mint annak eltte két állásban diákmunkásként. Anyáékat támogatnom kellett. Elvesztették mindketten a munkájukat, a házon pedig 9 millás jelzálog. Anya ujra férjhezment, és a ház amit vettek hitelből lett meg. Havi 100 körül mozog amit kifizetünk, mert apróbb kölcsönöket is föl kellett plusszba venniük. Egyszerűen nem volt pénzük, és számolatlanul halmozták az adósságot. Én pedig, hogy segítsek napi 14 órát dolgoztam. hétvégén is. A cég ahová hívtak azt igérték, hogy igen kapok tőlük is ennyit, csak egy két hónapot várjak amíg kipróbálnak. De nem ám prógaidős szerzpődéssel, hogy Én is kiugorhassak ha nem tetszik a rendszer. Nem ám. Hát vártam, szorgoskodtam, túlórázgattam, csicska voltam a javából. Mígnem gyanus lett, hogy a másik lótifuti akit fölvettek a mérnökök mellé egyszercsak fizetésemelést kapott, pedig később jött mint én. Összefacsarodott a szivem. Végtelenül rosszul esett. Ekkor éreztem, hogy itt nem lesz fizetésemelés innen menni kell.

Ebben a helyzetben halt meg a nevelőapám. Egy hétre rá, hogy anyát kiengedték a kórházból. beállították a gyógyszereit, több mint egy hónapig tartott. Depressziós. Nem magyarázom mit jelent ez. Koszos ház, üres hűtő, törődés nuku. Mázlink volt, mert éppen akkor kezdte meg a próbaidejét egy autista iskolában. Ez doppingolta, és segített neki túlélni. De onnan is kivágták. Nem tudom miért, hiszen el voltak ájulva tőle. Két hónap alatt többet ért el mint az igazgatónő a tanév többi részében.

Ezalatt én álltam a sarat, bíztattam, beszélgettem, próbáltam átvenni kicsit a párja helyét, ogy ne érezze magát egyedül. Mert barátai ugye nincsennek. Sosem voltak. Ez családi vonás nálunk. Elbújunk, begubózunk. Váltunk pár szót ezzel is, azzal is, de barátaink nincsennek. Próbáltam anyagilag is segíteni, de szerintem nem sokat tudtam. Apukám megszánt minket. Sejthette, hogy nagy a baj, mert mikor munkábaálltam karácsonykor fölajánlotta, hogy hat hónapig fizeti a tartozást. Ha ezalatt pontosak vagyunk nem kérik a jövedelemigazolást a hitelkönnyítéshez. ezt láttam egyetlen útnak. A pénzt nekem adta, én pedig mindenhol at hazudtam, hogy anyám vagyok, így derítettem ki hová mennyivel tartozunk, és mit kell fizetni milyen határidővel. Ez lett az én reszortom. Ment is szépen. Míg már apa nem adott többet, eltelt a fél év. Nevelőapám már nem élt ekkor. Anyát pedig folyton szekálni kellett, hogy fizesse be amit kell. Nehezére esett elmenni a bankig is. A depressziója újult erővel támadt a kirúgása után. Leszart mindent. Föl sem kelt. Vgy ha mégis hát játszott a neten. Hülye klick and play játékokkal. Állítja közben nem kell gondolkodni és kikapcsolja. Hát ki is. Egész napra. Hajnalban ébred, nyolckor fekszik. Közben egyszer elmegy a boltba, hogy kaját vegyen a hugomnak, beszerzi az alkoholt ami a túléléshez kell, és beül a gép elé. Játszik. Most is.

Közben éppen ma vallotta be, hogy pár hete majdnem bevett egy marék gyógyszert vodkával, de éppen akkor hívtam. Napjában négyszer legalább hívom. Ideadta a nevelőapám telefonját. Ezen ingyen beszélünk.

Most munkát keresünk neki. Pesten természetesen. Máshol fölöttébb korlátozottak a lehetőségek.Oda kell költöznie. Nincs más megoldás. Utálja de őzintén mostmár én szarom le. Menni kell. Élni kell!!!!!! Már nem bírom… Elfáradtam. Én is gyógyszert szedegetek. Igaz ugyan csak ritkán és kétszer is meggondolva.

Most itt tartunk. Anya nagy öngyilkos szándékáról való vallomása után már nem bírtam tovább. Sírhatnékom van. De nem akarom. Muszáj, hogy talpon maradjak. Hugom fogyatékos, anyát rendbe kell szedni mert mi lessz vele ha Ő nem lesz? Neveljem én? Aki még most is diákmunkával keres havi 50ezret? A párom tart el gyakorlatilag. Ott élek nála. Az anyja főz rám. Egy zsömlét nem kell vennem, egy fillért nem adok be a villanyszámlába. Persze csak eddig. Mondtam neki, hogy ez így nem járja. Számolja ki a rám eső részt beleadom a büdzsébe. Ég a pofám így is.

Itt tartunk. Küzdök a túlélésért. Mindannyiunk túléléséért. Ha nem teszem sajnos nem teszi helyettem más. Pedig nem így kéne lennie. Irígylem a barátnőmet akit támogatnak a szülei. Vannak dolgok amit jobban elszúrt mint én, mégis előrébb van. Bíztat, hogy válaljak rendes munkát. Félek az az igazság. Persze kényelmesebb félni mint kiállni és megtenni amit kell, de egyszerűen pánikban vagyok.

Miután fölmondtak nekem az utcára is alig mertem kilépni. Nem is tudom mitől tartottam, de még ma is odafigyelek, hogy ha kimegyek a házból széles mosoly legyen az arcomon. Ne lássa meg senki, hogy nem megy a szekér. Sokkal inkább lehet ölni másikat ha látja, hogy egyenesben vagy. Utálják ugyanis a boldog embereket. Manapság a középszer adatik meg mindenkinek. Nem tehetnek róla, ez van, ezt kell szeretni. De szúrnak rögtön, ha azt látják, hogy valaki boldogabbb náluk. Nem feltétlenül az anyagi jólétre gondolok itt, hiszen mindenki pénzéhes, ha csak ez tenné boldoggá az embereket mindenki szomorú maradna. Én arra gondolok, hogy elégedettség a párunkal, a szüleinkel, a barátainkal, a munkánkal, úgy amblok az életünkel. És emellé jön az anyagi biztonság. Na ezt nem bírják elviselni egyesek. Sőt inkább nagyon sokat, hiszen a szomszéd tehene, a szomszéd fűje, ismerjük.

Szóval félek. Nem akarom, hogy bántsanak. Szabad vagyok a diákmunkával mégha keveset keresek is. Kisebb a felelősség persze, tróger a munka, de nem bántanak hiszen “csak diákok” vagyunk. Nem jelentünk veszélyt rájuknézve, hiszen velünk nem hasonlítgatják össze magukat. Hiszen nincs is mit összehasonlítani. Így most játszom a nappalis diákot, aki elrontott pár tanévet mert nem járt órákra, vizsgákra, így van még jó egy éve hátra a tanulásból. Hallgatok az ötös államvizsgámról, és a négyes diplomámról, és nem firtatom, hogy középfokúm van angolból, stb. Hallgatok, játszom a lúzer szerepét, hogy maradhassak, mert ez a biztonságos. Közben alkotok otthon ha a lelkem úgy engedi, és nem a páromra vagyok rácsimpaszkodva csöndesen, vagy kérem, hogy de simogasd a hátam mert nem jól vagyok.

Elcsúsztak a dolgok kicsit. Nem tudom mi legyen. De már nincs kit terheljek ezzel, hiszen mindenkinek megvan a maga baja. Amúgyis mit ér a síránkozás. MEghallgatnak, bólogatnak ennyi. Akkor meg már egyszerűbb leírni ide, nem rabolom ezzel mások idejét.

Jinnee.